Debrecen – Nyitottak kell lenni a világra, ne zárkózzunk be a plébánia és az egyetem falai közé a világ egyik legismertebb jezsuita szerzetese szerint. Interjú Kiss Ulrich atyával.
Kiss Ulrich 1945-ben Berlinben született. Bejárta a világot, de évek óta Magyarországon él. Közgazdászként a L’Oréal marketingigazgatója volt, majd 1988-ban jezsuita szerzetes lett. Varázslatosan érdekes életút az övé! Kiss Ulrich atyával beszélgettünk debreceni látogatásának apropóján életútjáról, a hit, a vallás és a közgazdaságtan kapcsolatáról.
Dehir.hu: Életrajzát olvasva feltűnik, hogy pályája rendkívül szerteágazó, országokat, világokat, kultúrákat, tudományágakat és különböző munkaköröket fog át. Honnan ez a sokoldalúság?
Kiss Ulrich: Nehéz kérdés, hiszen számomra ezek a dolgok magától értetődőek. Eleve kétnyelvűnek születtem, van egy apanyelvem, ami a magyar, és egy anyanyelvem, ami a német – az előbbit csak hat évesen sajátítottam el. Mindemellett mindig az volt a filozófiám, hogy nem a legkönnyebb utat kell választani, hanem a legnehezebbet, ha éppen az a célravezető. Így az érettségi után – ekkor már disszidáltunk Németországba – tudatosan a francia nyelvterületre készültem. Hittem az európai egyesülésben, s úgy gondoltam, hogy ennek alapja a francia-német barátság. Manapság ez már evidensnek számít, de akkor ez nagy felismerés volt a számomra. Új világok nyíltak meg előttem: Kanadába kerültem, ami egy egészen más kultúra volt. Aztán Leuvenben végeztem angolul a filozófia szakot a flamandokkal együtt. Ezt követően Rómában tanultam egy nemzetközi kollégiumban, ahol szinte mindenki más nemzetiségű volt. Megtanultam olaszul, latinul és görögül is. Mindegyik nyelv egy más gondolkodásmódot és rengeteg különböző árnyalatot rejt magában. Ezenkívül mindig is imádtam olvasni, így rengeteg könyvet olvastam össze már gyermekkoromban is. Ezek a dolgok mind megmaradtak. Hiszen amit az ember 20 éves kora előtt tanult, az sokkal tartósabban rögzül, mint amit 50 éves kora után sajátít el.
