Csapatunk

Kiss Ulrich SJ

Kiss Ulrich SJ, MBA INSEAD, a marosvásárhelyi jezsuita közösség elöljárója, a Management by Jesus (MbJ) vezetői szemináriumok ötletgazdája és mentora, coach, lelkigyakorlatok kísérője

Kiss Ulrich 1988 óta jezsuita, előtte közgazdasági tanulmányai (a leuveni egyetemen) és egy INSEAD (France) MBA megszerzése után 18 évig nemzetközi cégeknél, mint a L’Oréal és a Cartier, illetve globális küldetésű családi vállalkozásokban volt előbb a marketingért és eladásért, később az adott márka teljes nemzetközi eredményéért felelős. Eredeti álma az újságírás volt, és a sors fintora, hogy a kilencvenes években előbb a Vatikáni Rádió magyar részlegén, majd 2007 óta különböző tévéműsorok gyakori vendégeként ismert médiaszemélyiség lett. Rómában, már mind rendtag, a Pápai Gergely Egyetemen a teológiával párhuzamosan kommunikációs tudományokból is diplomázott, és ezt előbb a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, majd a Zsigmond Király Főiskolán mint óraadó tanár oktatta is, a gyakorlatot és elméletet ötvözve. Rendje a tanulmányok befejezése után 1996-ban megbízta a Szent Ignác Szakkollégium vezetésével. Mint annak rektora integrálta a szakkollégiumot a jezsuita rendbe, mely átvette a korábban alapítványi intézményt, és a szakkollégiumok élvonalába vitte. A harmadév után – mely a jezsuitáknál a végső fogadalmat megelőző próbaév, és mely alatt Münchenben hajléktalanokkal foglalkozott – megbízták a rendtartomány forrásfejlesztésével, melyet sikeresen kiépített. Ennek egyik elismerése lett, hogy 2008-tól a Zsigmond Király Főiskolán, majd 2009-től a Budapesti Corvinus Egyetemen Fundraising/forrásfejlesztés kurzus megtartására is felkérté, mely szakot elsőnek oktatta Magyarországon. Emellett a Faludi Ferenc Akadémia keretében évekig felnőttoktatással is foglalkozott, az Akadémia kommunikációs programjainak vezetőjeként. Széleskörű publicisztikai és főleg előadói tevékenységet folytatott és folytat. Nem csak civil szervezetek és egyházi intézmények gyakori előadója, de globális nagyvállalatok és közületek, minisztériumok is gyakran felkérik előadónak. A rendi elöljárói feladatok mellett azonban elsősorban kkv-k tulajdonosainak és középvezetőinek tart vezetői szemináriumot (MbJ, azaz Management by Jesus néven) Magyarországon és Erdélyben. Eddig 44 szemináriumot tartott meg, és a végzettek rendszeresen találkoznak, és tapasztalatot cserélnek. A magyar egyházban elsők között indított blogot, és ezen is, az MbJ honlapján rendszeresen állást foglal etikai és társadalmi kérdésekben. A KÉRME (Keresztény Értékmegőrző Egyesület) és az ÉRME Üzleti Hálózat spirituálisa, egyházi tanácsadója, az UNIAPAC-nál (International Christian Union of Business Executives) ezek képviselője. 1968 és 1988 között a Pax Romana (KMÉM) Belső Munkakörnek tagjai és több éves konferencia és az Ökumenikus Találkozók szervezője.

Kiss Ulrich SJ ötletgazda és moderátor Önéletrajz

Tovább
Gauser Katalin

Első diplomáját a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán szerezte, majd pedagógiát és pszichológiát tanult ugyanazon az egyetemen.

A Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának pszichológia szakán konzultatív módszereket tanult. Németországban kiképzett Appreciative Inquiry tanácsadó.

12 éves vállalati és vezetői tapasztalatot szerzett, mielőtt tanácsadóként folytatta munkáját.

Tapasztalatot szerzett a csoportos pszichodráma módszerek terén, tanult tranzakció analízist és NLP-t, megismert csoport-dinamikai, kognitív terápiás és non-direktív konzultációs módszereket. Integratív propedeutikai pszichoterápiás képzés keretében tanácsadás pszichológiát tanult. Több mint 17 éves tréneri és tanácsadói tapasztalati háttérrel rendelkezik.

Tagja a Szervezetfejlesztők Magyarországi társaságának és az Integratív Pszichoterápiás Egyesületnek.

Gauser Katalin tréner Bemutatkozás

Tovább
Szenczi György

A tanácsadói munka számomra olyan, a megbízóinkkal közösen végzett fejlesztő munkát jelent, melynek során személyesen is hozzájárulhatok egyes közösségek megújulásához, gyorsan változó környezetünkhöz való sikeres alkalmazkodásához. Különösen fontosnak tartom, hogy egyszerre üzletileg eredményes, szakmailag, emberileg is értékes, működőképes megoldásokat dolgozzunk ki projektjeink során. Az elmúlt 15 esztendőben minden egyes ügy egyrészt újabb és újabb kihívásokkal szembesített, másrészt ügyfeleinkkel közösen elért sikerekben az alkotás örömének megélését jelentették, inspirációt adva a következő feladatokhoz.

Szenczi György vezetési tanácsadó Bemutatkozás

Tovább
Cseri Katalin

“Szívügyem az Ökumené. 24 évig szolgáltam mint klinikai lelkész. 1984. január 15-én szenteltek lelkésszé a németországi Hessen és Nassaui Egyesült Egyházban (EKHN). Cegléden születtem és Budapesten a Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumban érettségiztem. Nyolc szemeszter után a Budapesti Református Teológián a Németországi Evangélikus Szövetség (Evangelischer Bund) meghívására – ösztöndíjasként a Bensheimi/Bergstrasse/ Felekezettudományi Intézetben folytattam tanulmányaimat, majd Mainzban és Darmstadtban tettem le a papi vizsgáimat. Terapeuta diplomát szereztem Tübingenben a Viktor Frankl által alapított Logoterápia és Egzisztenciaanalízis Intézetben. Több egyházi, szakmai, ökumenikus és világi egyesületnek voltam elnökségi tagja. Média munkát is végeztem a wetteraui ökumenikus egyházi rádióban, valamint egyházi lapunk kolumnistája voltam. Hazatelepülésem után elvégeztem az MbJ szemináriumot és 2013 óta önkéntesként asszisztálok Ulrich Atyának.”

Cseri Katalin asszisztens Bemutatkozás

Tovább
Czégé Zoltán

A PI Europe magyar képviseletének vezetője 2004-től. Az azt mgelőző 20 éves vezetői gyakorlata valamint a Predictive Indexhez kapcsolódó tevékenysége adja meg azt tanácsadói attitűdöt, ami segíti a szervezeti problémák gyors, proaktív felismerésében, megértésében, kommunikációjában. Számos partnerünk már a saját vezetői teamje tagjának tartja. Tréningjeinket nagy gyakorlattal, interaktív módon vezeti, moderálja.

Czégé Zoltán az MbJ partnere Bemutatkozás

Tovább
Juhász Tibor

Juhász Tibor Szeminárium szervező Vállalkozásfejlesztés szakot végzett Corvinuszos hallgatóként és üzleti és IT tanácsadás területen szerzett karierívem mellett a szervezői gárdát segítem. 2017 Márciusában, még diákként csatlakoztam az MBJ hez.

Tovább