CSAPATÉPÍTÉS : NAGYCSERE : BOTH-DEGA : VIRÁGOS KÚT : ÜNNEP
A 2014 őszi MbJ szeminárium egyik résztvevője születésnapi ajándékként kapta a részvételi lehetőséget barátaitól. Három napon át, mint nem várt ajándékot nézegetett minket együtt mulatott, gondolkozott velünk, majd búcsúzásként meghívta a társaságot Debrecen melletti Nagy-cserei tanyájára. A reunion találkozón a CSÜTÖRTÖK séma alapelemét élhettük át több napon keresztül. Egy népes baráti társaság vendégei voltunk, és rólunk se mondta volna meg senki, hogy csak néhány napot töltöttünk együtt korábban. Ez Gábor érdeme, aki felajánlotta, hogy Budapesten összegyűjti a csapatot. Így egy autóval utazhattunk, útközben tudtunk beszélgetni.
A vendégek, akik ott voltak Both Tiborék csodálatos kis birodalmában: Gábor, Zsuzsa, Pali, Nóra, Katalin, Viktor és Kiss Ulrich SJ, házigazdaként: Tibor és Dóra valamint barátaik János és Csaba fogadtak minket. A találkozót a szeminárium folytatásának szántuk és az ott megszokott rend szerint egy napot a tapasztalataink megosztására szántunk. A meghívás ezért a családtagokra nem terjedt ki kizárólag a szeminárium résztvevőire.
Szerdán nagy távolságokat magunk mögött hagyva érkeztünk meg a tanyára, ahol ebédre vártak minket. Este, az MbJ hagyományokhoz híven borkóstolással telt az OpenHungary szervezésében – 7 tétel kecskesajttal. A feltálalt ételek mind nagyon finomak voltak, a helybeli gazdáktól valók, vagy a házigazda birtokáról, a Both-dega szakácsai készítették el.
Csütörtöki napot szántuk a beszélgetésre, melyet a libák élénk gágogása kísért. A megosztásban felröppenő gondolatokat összegyűjtöttem. Ha ráismersz néhányra, tudhatod, hogy nem egyedül birkózol velük:
„Hogy vagy”-kör, Merre tartasz? – Csütörtök© séma átbeszélése
Hogy vagy? | Milyen kihívás előtt állsz? | Most milyen cél mozgat? |
What would Jesus Do? | Új telephely, de hogyan tovább | Idők szavaira figyelni |
bejön az elképzelés Tenyerén hord: főleg, ha másokért teszem | csináljam-e tovább az éttermet vagy vonuljak vissza | Keresztény vállalkozás |
Dícsérve motiválok Delegálás helyett kézbevettem a dolgokat (alulról építkezés) | Krízis kezelés: (veszély, esély!) elfogadó lettem, rábízom az eredményt | Megszokott dolgokat szokatlanul jól csinálni (lélekkel):? |
Jobb a csapatom | Tanuljanak, fejlődjenek a munkatársak | Ünnepek kiteljesítése: pl.Házszentelés |
Elméletből gyakorlatba | Társas Teremtő Dialógusok | Vezetői képesség fejlesztése a célom (trénerként) |
Delegálás újból nehéz | Szakmai, gazdasági átalakítás a kórházban | Ne én mondjam meg a tutit |
Időbeosztás eleinte jó volt, most újból nehéz | Közösségépítés | Türelmes legyek |
Ideális állapot után jön a nagy pofon | Átalakulásban vagyok | Bízni a másikban! |
Egyperces menedzser sokat segített | Bővülő profil | Azonnal: Delegálás, Dorgálás, Dicséret (értsék jól |
25 év után jezsuita elöljáró (3 fő) | Lemondani arról, hogy bármit is csináljak | Radar-szerep (van időm) |
ez alkalmazkodást igényel – | ezt a kollégák is ismerjék fel | életben tartani a vállalkozást |
Még célok:
Csapatépítés | 10 év múlva is elismert helyen legyen a rehabilitációs palettán | Minket válasszanak a betegek |
Tolmács szerep | Profil váltás | Népfőiskola projekt |
10 éves születésnap | elkészült a nagy mű | Vízió – bevonni a gyerekeimet |
Összefésülni a motivációkat | Stratégiaalkotás | |
családi vállalkozás, ne csak kivitelező legyek | Több lábra állás, | tiszta lelkiismeretű saját beruházások |
Még egy irányító embert felvenni | nagyobb munkákat is kéne vállalni | Intézményi keretek között támogatni a határontúli művészetet |
Önellátás, tanyafejlesztés Utódlás | Sok kicsi van most, nehéz a nagyot megfogalmazni | Megtartani a „filozófiát” a munkánkban |
6 közép vezetővel együtt fogalmazták meg | A jót ösztönösen cselekedni | Teljesítmény alapú bérezés |
Delegálás & Tanulékonyság? Mit kaptál a mai naptól?
Meglepődtem, hogy jó ötleteik vannak | Meglepődtek, hogy kíváncsi vagyok rájuk | Kialakult náluk is egyfajta tulajdonosi szemlélet |
A közösségeim most tanulják | Összefogással előrébb lennénk | Önfeledten delegálok az MbJ óta |
A munkatársi kör stabilizálódott, de még így is nehéz delegálni | Tipp: admonitor (figyelmeztet-fizetett prókátor) | Mindig más az aktuális szakmai vezető (nem egy van, hanem kompetencia alapján) Nőtt a motiváció |
a hiúságukra játszom | Lelkiismereti kérdést csinálok a feladataiból | Csapaton belül az egyénit nem támogatom |
Az üzletpolitikám az együttműködésen alapszik | megtanultam, de a kollégák nem mindig így érzik | Érdemes az egyetemmel együttműködni |
Pi Revolution – mindenki mindenkit értékel | Tanulom a delegálást | Jó passzban könnyebb |
A vezetés sokkal inkább igényli a tudatosságot | Arra késztetni a munkatársaimat, hogy előadjanak, mert akkor tanulnak | 10 fő fölött már érdemes egy bevándorolt bevonni (piackutatás helyett új szemlélet) |
minden a tanulásról szól | Tanulás-kultúra kiépítése | Tanuló szervezet |
jó, hogy KKV-k is együttműködhetnek egyetemekkel | Tanítva lehet a legtöbbet tanulni | A menekültekhez való viszonyunkat is jó volt átbeszélni |
Rádöbbentett, hogy kezdeti lelkesedés mennyire ellankadt | Jó érzés volt újból áttekinteni mindent | Tanulok a valódi tapasztalatokból |
A beszélgetésben első 1 óra volt felemelő | Fontos a tanulás a vállalkozáson belül | Jó volt együtt lenni, együtt gondolkodni |
Megnyugvás: Másnak is vannak hasonló problémái | Biztatás: Más is meg tudja oldani | Öröm: Működik az MbJ módszertana |
Késő délután hőlégballonnal felszálltunk a legelőről és szétnéztünk a tájon. A ballon méretei lenyűgözőek. Este aeronauta avatásban volt részük azoknak, aki először utaztak léghajóval a levegő után a föld a víz és a tűz elemmel. A vizet az aeronauták kedvenc itala a pezsgő helyettesítette. Az utazás emlékére mindenki jogosulttá vált a Martinkássy előnév viselésére.
Pénteken ismét a környezetre fordítottuk figyelmünket. Délelőtt bemehettünk a Hortobágyi Nemzeti Park területén,Vókonyán épített PÁSZTOR SZENTÉLY-hez.
Csaba ebéd után körbe vitt minket a Debreceni Nagyerdőben. Igazi szeretettel és otthonossággal mutatta meg az újdonságokat, a felújított sétányt, a panoráma futópályát a stadion körül.
Délután a Természet Házához vonatoztunk kisvasúttal (itt jár a híres zsuzsivonat) amin az érdeklődő barátok is velünk tartottak. A debreceni páros kolbász és a felszolgált szőlőlé megfelelő összhangot teremtett az együttléthez.
Az érdeklődők számára Ulrich atya tartott egy kis ismertetőt az MbJ szemináriumról, a közösségi házban. Az előadáshoz csatlakoztak a már részt vett hallgatók rövid beszámolóikkal.
Mindannyian megtapasztalhattuk: Megszokott dolgot lehet szokatlanul jól csinálni! Az is igaz, hogy a frissen felavatott aeronautákat számba véve, sok szokatlan élményben is részünk volt! Köszönöm a lehetőséget és az együtt létet: Igazi Ünnep volt! Számomra is születésnapi ajándék.
Keszthelyről, Csángó Zsuzsa tollából